Blog

Így tervezd meg a kerti munkálatokat!

Ha te is azon kaptad magad, hogy sokkal több dolgot szerettél vona megvalósítani a kertben, mint ami tavaly sikerült, egy terv készítése biztosan segítségedre lesz abban, hogy idén sikeresebb légy.


2024.01.04


Nélkülözhetetlen kerítés kiegészítők

Ha kerítést tervezünk, jó, ha tudjuk, nagyjából milyen kiegészítőkre lehet szükségünk, hiszen így jobban átláthatjuk a kerítésrendszer teljes árát, a telepítéssel járó munkát és a kerítés gyengepontjait is. Vegyük hát sorra ezeket.


2023.12.14


Hogyan gyártunk egyedi kaput

Van az úgy, hogy a sztenderd termékek nem felelnek meg az igényeinknek. Kapu esetében is lehet számos egyedi eset, amire egyedi termék kell. Szerencsére szinte mindenre van megoldás. Tájékozódjon egyedi kapujainkról.


2023.11.17


5 tennivaló a kertben novemberben

A tél közeledtével könnyen gondolhatja, hogy végre megszabadul a kerti teendőktől. Valóban ilyenkor már jóval kevesebb a munka a kertben, azonban még mindig van amit megtehet, hogy tavasszal kevesebb dolga legyen.


2023.11.06


Mire való a kutyakennel?

Ügyfeleink visszajelzéséből is tudjuk, hogy sokan aggódnak azért, hogy az állattartók megfelelő körülmények között tartják-e a kutyákat. Szeretnék ehhez minden segítséget megadni nem csak kutyakennel szettjeinkkel, de hasznos információkkal is.


2023.08.25


Használható-e a WPC kerítésdeszka fali burkolatként?

WPC padló, kerítés, falburkolat? Mi a különbség? Felcserélhetők? Segítünk.


2023.08.04


Hogyan lehet felkészülni a nyári viharokra

Nincs nyár nyári vihar nélkül. Ha hosszú életű kerítést szeretnénk, erre mindenképp fel kell készülnünk.


2023.06.22


Milyen járművel, milyen kerítést tudok szállítani?

Sok ügyfelünk választ személyes átvételt még nagyobb rendelés esetében is. Azonban sok esetben a jármű nem megfelelő. Hogy ne jöjjön hiába, segítünk abban, milyen járművel, milyen termékeket tud hazaszállítani.


2023.06.09


Milyen lehetőségeink vannak, ha nem akarunk kerítést betonozni?

A kerítés betonozás sokszor több idő és fáradtság, mint a táblák felrakása. Ezért megértjük azon ügyfeleinket, akik ha lehet elkerülnék ezeket a munkálatokat. Segítünk is abban, hogyan tegyék.


2023.05.26


Hogyan telepítsünk nedves talajra?

Ezekben az esős napokban, talán önnek is hasznos lehet tudni, hogyan telepíthet kerítést nedves talajra. Mutatjuk.


2023.05.19


Hogyan készítsük elő a területet a kerítés beépítésére?

Vannak feladatok, amiket a tulajdonosnak el kell végeznie a kerítés telepítés előtt. Tájékozódjon, mert ezzel nagyon sok időt és fáradtságot spórolhat meg.


2023.05.12


A terasz kerítései

Egy szép terasz valódi dísze lehet egy otthonnak. Kényelmes és pihentető kültéri teret biztosítanak, ahol élvezheti a friss levegőt és a napsütést. A biztonság azonban mindig a legfontosabb, és a teraszkorlátok fontos szerepet játszanak abban, hogy a terasz mindenki számára biztonságos legyen. Ebben a cikkben közelebbről megvizsgáljuk a teraszkorlátokat, és azt, hogy miért olyan fontosak.


2023.05.05


Kapu rendezése- Jobbos vagy balos kapu?

A kapu telepítése sok fontos döntés meghozását kívánja. Ezek egyesek számára triviálisnak tűnhetnek, de a tulajdonos számára ezek a kérdések gyakran komoly dilemmát jelenthetnek. Hogy jobbos vagy balos kaput válasszon-e arra most választ adunk.


2023.04.28


Mik a kerítéstelepítők feladatai pontosan

Ha egy szép, és jól funkcionáló kerítésre van szüksége, nem elég csak a megfelelő típus kiválasztására ügyelnie, hanem arra is, hogy a kerítés szakszerűen telepítsék. Ha biztosra szeretne menni, legjobb ha szakembereket bíz meg a szereléssel. 


2023.04.21


Fém kerítések felújítása

Ha elhanyagoljuk  fém kerítéseinket, elcsúfítja a telkünket és még az is lehet, hogy nem látja el feladatát és veszélyessé is válik. A felújítás azonban sokat javíthat az állapotán. 


2023.04.15


Milyen közel telepíthetek kerítést a szomszédhoz?

Mik a kerítés építésének a jogi keretei. Kinek, hová és milyen kerítést kell vagy szabad építenie. Ebben leszünk a segítségére.


2023.03.31


Egyedi vagy előregyártott kerítést vásároljak?

Ha saját kerítés vásárlását fontolgatja, biztosan vannak már elképzelései. Minden típusból azonban találhatunk előregyártott termékeket és építhetünk vagy építtethetünk magunk is. Hogy melyik a jó választás, azt önnek kell eldöntenie, de segítünk benne.


2023.03.17


Tippek és trükkök az újrahasznosított fa használatához

Számunkra nagyon fontos az újrahasznosítás,de mielőtt fa anyagot hazsnálna újra, van ár tipp, amivel fontos szembesülnie.


2023.03.10


Milyen területekre érdemes kerítést telepíteni

Egy kerítést sokat adhat a lakástulajdonosoknak. Biztonságban tartja a gyerekeket és a háziállatokat, megvéd a betörőktől, esztétikussá teszi a birtokát és növeli ingatlana értékét. De miylen területekre érdmes telepíteni, hogy 100%-ig élvezzük az előnyeit? Mutatjuk.


2023.03.03


Bérlőként milyen kerítéseket vegyek fontolóra

A kerítés növelik a biztonságunkat, vagy a ház vonzerejét, megvédi a gyerekeinket és háziállatainkat. Ha ön olyan lakó, aki csak bérel egy otthont vagy üzletet, ami nincs körül határolva, még akkor is vegye fontolóra a kerítés vásárlást, vagy bérlést, ha biztosan tudja, hogy nem fog hosszú évtizedekig itt tartózkodni.


2023.02.03


A fából készült kerítések előnyei

Kerítést keres? Ha elmenne a fa kerítéstáblák mellett, mert nem bízik abban, hogy jó választás lenne, és inkább hajlik a az egyszerű de nagyszerű fém táblák felé, szánjon egy percet arra, hogy meggyőzzük a fa táblák előnyeiről. Hátha enélkül kihagyna egy nagyon jó döntést.


2023.01.27


Négy intézkedés, amellyel növelheti otthona biztonságát

 Általában a megfelelően kiválasztott kerítés már elegendő lehet az szeretteinek megóvására és a károk elkerülésére, de még ezen felül is vannak olyan intézkedések, amelyekkel növelheti a biztonságérzetért. 


2022.12.02


Öt lépés a viharkár felmérésére

Változó hogy melyik kerítés anyag, melyik területen milyen figyelmet igényel, ezért azt javasoljuk, hogy legalább a viharok után ellenőrizzük amihez most öt tippet adjuk.


2022.11.04


Hogyan óvja magánéletét a kertjében is

Túlzsúfolt városrészben él? A szomszédok miatt nehezen talál időt arra, hogy szórakozzon és pihenjen a saját kertjében? Adunk pár tippet, hogyan óvhatja meg mégis magánéletét!


2022.10.21


Fa kerítések és a vízkár-Hogyan tehetünk ellene?

A fa táblák különösen érzékenyek a nedvességre, melytől megindul a korhadás. Hogyan tehetünk ellene? Segítünk


2022.10.07


A fém kerítések további 4 előnye

Korábbi cikkünkben például összeszedtünk négy okot a fém kerítés mellett. Azonban itt még nincs vége, ugyanis újból felsorolunk pár jó tulajdonságot, amiért érdemes ezt a típust választani.


2022.09.23


A fém kerítések 4 előnye

Ha új kerítésre van szüksége, a megfelelő anyag kiválasztása nagyon fontos. Érdemes tudni, hogy egy-egy anyagnak mi az előnyei és mik a hátrányai. . Itt az ideje, hogy beszéljünk a fém rácsos kerítésekről.


2022.09.16


A legfontosabb jelek, hogy a teraszpadlót ki kell cserélni

A terasz tökéletes hely lehet arra, hogy feltöltődj egy szórakoztató könyvet olvasgatva, vagy a családoddal tölts közös időd, esetleg szervezz ide egy beszélgetős délutánt a barátaiddal. Azonban arra is nagyon fontos odafigyelni, hoyg ez a hely biztonságos legyen.


2022.08.26


Gyakori kérdések

ÁSZF-ünkben igyekszünk minden felmerülő kérdésre választ adni. Vannak azonban olyan kérdések, amikkel nagyon gyakran találkozunk. Mivel ezek a leggyakrabban felmerülő kérdések és problémák, összeszedtük ezeket, hogy ezzel is segítsük vásárlóinkat eligazodni nálunk.


2022.08.05


5 ok, hogy profira bízza a telepítést

Mielőtt végleg eldönti, hogy DIY megoldást választ fontolja meg az alábbi okokat is, miért érdemes a profi telepítés mellett döntenie.


2022.07.29


Ne kövesd el ezeket a barkácsolási hibákat

Ha DIY megoldást választ, több olyan hibát is elkövethet, ami nagyban megnehezíti a munkáját. Ezeket a buktatókat érdemes még a telepítés előtt számba venni, hogy elkerülhessük. Ebben leszünk most segítségére


2022.07.22


A medencekerítés előnyei

Bár egyszerű és kényelmes módja annak, hogy otthon hűsöljön, a medencék bizonyos biztonsági kockázatokat is jelentenek, melyre tökéletes megoldás a medencekerítés.


2022.07.08


Bejárati kapuk előnyei hátrányai

A megfelelő kerítés kiválasztásánál érdemes nem csak a kerítéstáblákra gondolni, hanem a bejáratikapukra is. De mire is figyeljünk?


2022.05.20


Szép kerítések- Összehasonlítás

Ebben a cikkünkben sorra vesszük a legszebb kerítéseinket és elmondjuk miért és kinek érdemes ezeket választania.


2022.05.13


Javítás vagy csere?

Ha kinéz az udvarára és egy sérült, megereszkedett, kopott kerítést lát, akkor ez a cikk önnek szól. Mikor elegendő a javítás, és mellyek azok az esetek, amikor szükséges a teljes kerítés cseréje? 


2022.04.29


Kerítésvásárlás laikusként? Segítünk

Laikusként sokszor nehéz lehet kerítést választani. Segítünk.


2022.04.01


Miben különbözik a lakossági és az ipari kerítés?

Ha a biztonsága az első, akkor mind az otthonának, mind a vállalkozásának kerítésre van szüksége. Mindkét területen sok tényezőt figyelembe kell venni, ha kerítést választunk. Ezeket fogjuk most sorra venni.


2022.03.25


Útmutató tavaszi kertészkedéshez

Most már igazán itt van a nyakunkon a tavasz nekiláthatunk a kerti munkálatoknak. De mik azok, amivel érdemes kezdeni? Most ebben igyekszünk segíteni önnek egy rövid listával.


2022.03.18


Kerítésmagasítás- Mikor és hogyan

Kerítésmagasításra több esetben is szükségünk lehet, és ennek megfelően több megoldás is létezik. Mutatunk is 3 megoldást. Kattintson.


2022.02.18


Miért használjunk oszloptartót?

Ha fa kerítés építését tervezi, mindenképpen olvassa el alábbi cikkünket, amiben választ adunk arra, miért van önnek is szüksége oszloptartóra.


2022.01.28


Hulladékkezelés: Mit kezdjünk a lebontott kerítéssel

Mielőtt új kerítést telepítünk, sok esetben el kell bontani a régit. De mit kezdjünk a régivel. Segítünk.


2021.12.03


Mit jelent az ipari kerítés és mikor van rá szükség?

Az ipari kerítés védi a céges üzleteket, telephelyeket az illetéktelen hozzáféréstől. Ennek eredményeként a kerítésnek számos kritériumnak kell megfelelnie ahhoz, hogy betölthesse az ipari kerítés funkcióját.


2021.11.19


Szüksége van-e oszlopsapkára?

Mire jó az oszlopsapka, és szüksége van-e rá, ha csak a kerítés funkciója fontos Önnek? Igen! El is mondjuk, hogy miért.


2021.11.12


Milyen hatással van a covid a kerítésiparra

Azok, akik éppen építkeznek vagy felújítanak, gyakran találkozhattak azzal a jelenséggel, hogy a fa és fém anyagok ára jelentősen megemelkedett, vagy a forgalmazók hiánnyal küszködnek. Mik az okai ennek és mit tehetünk?


2021.11.08


Milyen legyen az oldalkerítés: 5 fontos tipp

Az oldalsó kerítés sokféle lehet, de jó és praktikus csak kevés. Hogy Ön a lehető legjobb kerítést válassza, ajánlunk 5 fontos pontot, amin érdemes elgondolkodnia.


2021.10.15


A panel kerítés előnyei és hátrányai

Jó tulajdonságai ellenére a panelkerítés még sem mindenkinek ideális választás. Fém táblás kerítés vásárlása előtt mindenképpen olvassa el szempontjainkat.


2021.10.08


Játszótér - hogyan kell megfelelően biztosítani a területet?

Hogyan hozhat létre biztonságos környezetet a gyermekek számára a játékhoz? Kattintson és megtudhatja, miért hasznos a játszóterek körbekerítése és miylen terméket érdemes választania.


2021.09.24


Hogyan befolyásolhatja az időjárás a kerítés választását?

Olyan kerítést keres, amely ellenáll a magyarországi szélsőséges éghajlatnak? Télen a fagyokat kell jól bírni, nyáron a száraz hőséget, és még nem beszéltünk a viharokról, esőről, erős szelekről. Mai ajánlókból megtudhatja, mit érdemes választania.


2021.09.17


Milyen távolságra ültessünk a kerítéstől?

Ha elkészültünk a kerítés telepítésével, itt az ideje a növények ültetésének. Azonban hogy a kerítés se károsodjon, a szomszédot se zavarjuk és a növény is megfelelően fejlődhessen, jó tudni, mit milyen távolságra ültethetünk a kerítéstől. Ehhez adunk egy kis segítséget.


2021.09.10


Lehetnek-e jók az olcsó panelkerítések?

Ha panelkerítést keresünk, azt láthatjuk, hogy a piacon nagyon változatos árakon találunk termékeket. Mi okozza ezeket az árkülönbségeket és mire figyeljünk, hoyg ne válasszunk rossz minőségű terméket? Erre válaszolunk ebben a cikkben.


2021.08.27


Hogyan növeli a kerítése felújításával ingatlana értékét?

Ha eladás előtt állunk és jó benyomást akarunk tenni a vevőre, érdemes a kerítésre is egy kis energiát szánnunk. Ebben acikkben elmodnjuk miért és mire kell figyelnie.


2021.07.09


Kerítés etikett

Kerítés telepítésének számos előnye van, de ne feledkezzünk meg  a jószomszédi viszonyról sem. Ha nem akar haragost otthona közvetlen közelében, kattintson. 


2021.07.02


Hogyan lehet megvédeni a panel kerítést a lopás ellen?

Telkünk körbekerítése általában jelentős költségekkel jár. Nem csoda, ha a kerítésünk ellopásának lehetősége álmatlan éjszakákat okoz. Mutatjuk, mire figyeljen, hogy megelőzze a lopást.


2021.06.25


Otthoni DIY vagy szakértő telepítők? Előnyök és hátrányok

Milyen esetben válasszunk szakértő telepítőt és mikor próbálkozzunk a sajátkezű építéssel.


2021.06.04


10 pont amit érdemes figyelembe venni a kerítés telepítésekor

Kerítésépítésen töri a fejét? Ezen a héten megvizsgáljuk a tíz legfontosabb dolgot, amelyet figyelembe kell venni egy új kerítésprojekt indításakor.

 


2021.05.21


Lamellás kerítés kisokos-méretek, ár, cél

Fa kerítésekkel kapcsolatban minden fontos informácit megtalál ebben a cikkben. Kattintson egyszer, hogy ne kelljen keresgetnie!


2021.05.07


A kerítések 5 alternatív funkciója, amire talán nem is gondol

Bár nagyon egyértelmű, hogy a kerítés telekhatárolásra való, mégis több funkciója is van, amire talán nem is gondol, de önnek is hasznos lehet.


2021.04.30


3 jel, hogy fa kerítésed megsérült a tél folyamán

A fa kerítéseknek a téli hónapok a legmegterhelőbbek. A hideg, az erős szél és a folyamatos nedvesség, amit a hó jelent számukra, elindítja a korhadást és meggyengíti a tartószerkezetet.
Most, hogy lassan beköszönt a tavasz érdemes átnézni a deszkakerítést. Mutatjuk mire figyeljen.


2021.04.09


Magaságyás, magasélet!

Minket is elkapott az ültetési láz és a szezon beindulásával aktuálisnak érezzük, hogy írjunk a magaságyásokról. Ebben a cikkben szó lesz arról, miért jó a magaságyás, lesz termékajánló és DIY tippek is. Kattintson!


2021.04.02


Miként találja meg vállalkozása számára a legalkalmasabb kerítést

Nehéz kérdés mindig, hogy melyik kerítés számomra a legalkalmasabb, de még nehezebb, hogy melyik kerítés a legalkalmasabb vállalkozásomnak. Olvassa el cikkünket, hogy segíthessünk ebben a kérdésben.


2021.02.26


Hogyan találjunk megbízható telepítőt?

A telepítő szakértelme és leinformálhatósága nem csak azért fontos, hogy becsületes szakembert találjunk, aki korrekt áron el is végzi munkát, hanem azért is, hogy a telepítés minősége jó legyen. Mutatjuk mire figyeljen!


2021.02.22


Óvja meg kerítését!

Hasznos tippek hogy a fa, fém és dróthálós kerítések évekig szépek és tartósak legyenek.


2021.01.28


Hurrá! Itt az otthonfelújítási támogatás, melyet kerítésekre is felhasználhat!

Az új otthonfelújítási támogatás kerítések vásárlására és telepítésére is felhasználható. Ehhez igyekszünk minden segítséget megadni Önnek. Ne hagyja ki a lehetőséget!


2021.01.18


Milyen kerítést érdemes választani, ami bírja a hideg telet?

Igaz a havazás már igencsak ritka Magyarországon, de ennek ellenére igen is nagy hidegek tudnak lenni, amik nagy károkat okozhatnak kerítésünknek. Ebben a cikkünkben olyan kerítéseket ajánlunk, amik miatt télen sem kell aggódnia.


2020.12.23


8 ok, hogy most kezdje tervezni tavaszi kerítését

Az előrelátás és tervezés az élet minden területén kifizetődő. Nincs ez másként a kerítés vásárlással és telepítéssel sem. Ha tavasszal új kerítést szeretne, akkor most kezdjen el tervezni.


2020.12.11


Melyiket válasszam? Garázs vagy kocsibeálló?

Ha garázst vagy kocsibeállót tervezünk, nem csak anyagi kereteinket érdemes számba venni. Összeszedtünk pár pro kontra érvet, ami alapján egyszerűbb lesz választania.


2020.11.16


5 jel, hogy fém kerítését ki kell cserélni

Mik azok az esetek, amikor érdemes megfontolni a fém keríts cseréjét vagy javítást. Összegyűjtöttük öt pontban mire figyeljen.


2020.11.04


Készen áll a kerítése a hideg és esős időkre?

Pár hét és itt az igazi tél, amire fel kell készítenünk fa táblás kerítésünket. Hoztunk pár tippet, amivel megelőzheti a nagyobb javításokat, mint például az egész tábla cseréjét.


2020.10.16


Bontott építőanyagok helyszíni újrahasznosítása gabionokkal

A gabion kerítésekhez leggyakrabban vásárolt töltőköveket használunk, azonban újrahasznosíthatjuk az építkezés vagy felújítás alatt keletkezett hulladékot is, és nem is nem is néz ki rosszul. 


2020.08.06


Medence melegítés házilag

Alábbi cikkünkben megmutatjuk, hogyan készíthet egyszerűen és környezetbarát módon medence melegítésére alkalmas rendszert PET palackok felhasználásával.


2020.07.31


Melyik háziállathoz, milyen kerítés való?

Gyakran felmerül a kérdés, hogyan tarthatom házikedvencem egy területen belül, hogy védhetem meg a ragadozóktól és hogyan óvhatom meg kertem, növényeim az állatoktól. Ehhez nyújtunk egy kis segítséget.


2020.07.23


Milyen magas kerítést válasszak?

A kerítés magasságának előírásoknak, hagyományoknak és elvárásoknak is meg kell felelnie. Most összeszedtük ezeket, hogy még a kerítés kiválasztása előtt segíthessünk átgondolni, annak magasságát.


2020.07.10


Hogyan ápoljuk fa kerítéseinket?

Ha fa táblás kerítést vásárolunk, jó ha tudatosítjuk magunkban, hogy ahhoz, hogy a fa sokáig szép maradjon, szükséges a termék rendszeres kezelése. Ehhez összeszedtünk pár hasznos információt.

2020.05.29


Kié a kerítés? Jogi kérdések a kerítés építéssel és fenntartással kapcsolatban

Sokszor tapasztaljuk, hogy a jószomszédi viszony a telekhatáron álló kerítés függvénye. Kié a kerítés? Kinek kell az megépíteni? Ki állja a költségét? Ezekre a kérdésekre adunk választ.


2019.01.14


Betonozás A-tól Z-ig

Hogyan betonozzunk, mire figyeljünk. Összesezdtünk pár hasznos információt, mely Önnek is segíthet.


2018.08.03


Az acélkerítések színterezési technológiája

Mi az a galvanizálás? Miért válasszunk galvanizált fém kerítéseket? Erről egy kicsit bővebben.


2017.12.06


A tűzihorganyzás és galvanizálás technológiái

Mi a különbség a tűzihorganyzás és a galvanizálás technológiák között. Tegyük tisztába adolgokat!


2017.11.28


Privát élettér kialakítása szakszerűen, avagy a belátásgátló optimális elhelyezése

Hogyan helyezzük el beletásgátlónkat a talajviszonyokat is figyelembe véve, hogy a legoptimálisabb takarást biztosítsa.


2017.11.01