Sok okból dönthet valaki úgy, hogy itt az ideje a magasabb kerítésnek. Lehet a környezet változott annyit a kerítés telepítése óta, hogy indokolttá vált egy magasabb takarás, vagy például a nemrég befogadott házőrző mászó képességei jobbak annál, mint amit elképzeltünk. A csere helyett ilyenkor a legegyszerűbb a kerítés magasítását megoldani, ami egyáltalán nem is annyira bonyolult. Ebben a cikkünkben segítünk megtalálni a legegyszerűbb módszereket.
Milyen magas legyen a kerítés?
Magyarországon hagyományosan 150-180 cm magas kerítéseket építenek. Fontos szempont az átlátásgátlás mellett a biztonság, ezek a magasságok pedig mindkét szempontból előnyösek. Ennél magasabb kerítést csak ritkán, valamilyen extrém körülmény miatt választunk. Például zajszűrés, zavaró kilátás vagy belátás, amit a magasabban fekvő szomszédos terület is fokozhat.
Így hát a legtöbb esetben a sztenderd méretek megfelelőek. Ha például az előzőekben említett okok miatt magasabb kerítést szeretnénk, mindenképpen érdeklődjünk a helyi előírásokról, ugyanis ezek az elsőszámú szabályok, amiket be kell tartanunk.
A legtöbb településen és területen maximum 180-200 cm-es magasságot írnak elő. Azonban főleg üdülőterületeken ennél jóval alacsonyabb lehet az előírt méret.
Ha nincs ilyen helyi előírás, akkor legfeljebb 2,5m magas lehet a kerítés. Ha meglevő támfal tetejére épül, akkor a támfal magassággal együtt egyik oldalán sem haladhatja meg a 3 métert.
Előfordulhat, hogy nem engedélyezik kerítésünk magasítását. Ilyen esetben sokan azt a remek megoldást választják, hogy valamilyen örökzöld növénysort ültetnek az adott területre. Ha már van egy magas kerítésünk, amely ellátja a funkcióját, akkor mellé választhatunk egy tujasort is. Persze csak akkor, ha a gondozással járó munka nem nagy erőfeszítés számunkra, és van időnk megvárni, hogy a növények elérjék a kellő magasságot.
Ha ez nem opció, nézzük a következő lehetőségeket.
Zártszelvény oszloppal épült rácsos kerítések magasítása
A kerítés magasítását tulajdonképpen egy plusz tábla hozzátoldásával lehet megoldani. Ehhez pedig először is az oszlopot kell meghosszabítani.
Amire szüksége lesz:
Lépések:
Ezzel a megoldással megakadályozhatjuk, hogy a kutya átugorjon a kerítésen. Ha a belátásgátlás is fontos szempont, akkor a rácsos kerítésekhez ajánljuk az Ecoflex szalagainkat.
Fa táblás kerítések fa oszloppal
Hasonlóképpen járhatunk el fa táblás kerítés esetében is. A lényeges különbség azonban, hogy a fa táblák vágását nem javasoljuk, mert az illesztés is le- vagy elvághatjuk. Ehelyett inkább a méretre készített fa rácsot javasoljuk.
Amire szüksége lesz:
Lépések:
A kerítés magasságának növelése több okból is hasznos lehet. És bár az otthoni barkács megoldások is lehetnek megfelelőek, ha az esztétikum, a tartósság és a biztonság garanciája is fontos, forduljon szakemberhez.
Felkészült kollégáink elérhetőségeit itt találja: Ügyfélszolgálat